RólamMég több rólam
Üdvözlöm az oldalamon!
A nevem Borz Alexandra, 1980-ban születtem Budapesten. 2006-ban diplomáztam a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, festő szakon.
Mint bármely vizuális művész, legszívesebben képekben fejezem ki magam és a megértést ráhagyom a nézőre. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy megfogalmazni és megosztani a gondolataimat és utam legfőbb állomásait gazdag élmény számomra éppúgy, mint reményeim szerint Önöknek/Nektek is, kedves látogatók.
A művészet számomra egy állandóan változó, organikusan áramló élmény. Esetemben többnyire a saját személyes fejlődésemre épül, ugyanakkor a végén mindenkinek szól, aki időt, türelmet és figyelmet szentelne rá. Szeretem azt, ahogy ezer szempontból a gondolkodásom teljes mértékben átalakult, mégis, mindig van egy lényegi összeköttetés az életem különböző fázisai között. Ezen a weboldalon szeretném megmutatni az út különböző állomásait, miként történt és hogyan folytatódik a jövőben. Minden ember tudja és érti ezeket a fázisokat, hiszen mindenkinek át kell rajtuk küzdenie magát. Húsz évesen számomra minden a nagy érzésekről, világmegváltásról, kétségekről és fájdalmakról szólt; később természetesen más problémák kerültek középpontba, és ez a folyamat tovább alakul…
Úgy gondolom, egyetlen célt kell szem előtt tartanom: szűrőként közvetíteni a létező legőszintébb és legtisztább formában. Nagyon egyszerű feladat, ugyanakkor nagyon bonyolult is, pont úgy, mint az élet maga.
Ebbe a munkába szeretnék Önöknek/Nektek betekintést nyújtani. Amikor festek, az a pillanat az enyém, de az eredmény közös. Az ajtóm mindig nyitva kérdések és gondolatok és bármi egyéb kommunikáció számára. Remélem, sikerül egy kis darabot hozzáadnom a világhoz…
Tisztelettel,
Borz Alexandra
Festészetem szakaszaiTovább
Úgy gondolom, először mindannyian úgy képzeljük, az élet egyenesen tart előre; aztán egy ponton képesek leszünk összekapcsolni a tapasztalatainkat, levonni a következtetéseket, és ettől a ponttól kezdve készek vagyunk tenni a tökéleteset. Legalábbis velem – és sokakkal körülöttem – így történt. Később megtanultam azt is, hogy ha el is érünk ebbe a gyönyörű lelkiállapotba, ez csupán rövid ideig tart, és folytatnunk kell a munkát, amíg el nem érjük a következő pontot. Az ilyen pillanatok közti időt az életem és a munkám “fázisainak” nevezem, s ahogy növekszem és fejlődök, megpróbálom követni az ösztöneimet addig, míg másik – remélhetőleg valami előremutató – irányba nem terelnek.
