Találkozásom a művész Frida Kahlo munkásságával elementáris erővel formálta a művészethez való viszonyomat. Megértettem a nő, mint művész szükségét folyamatosan reflektálni önmagára. Ez volt az a pillanat, mikor egy ösztönös igény elkezdett ösztönözni a befelé figyelésre. Hittem és hiszem, hogy a rajtunk kívül álló világ megismerése korlátozott lehetőséget biztosít csupán. A világ végtelen, legalábbis a mi felfogóképességük számára jelen pillanatban, és minél többet tudunk, annál több ismeretlen tényező ugrik a szemünk elé egy szempillantás alatt. Ugyanakkor elhiszem, hogy az Univerzum legkisebb eleme magában hordozza a teljesség lényegét. Így gondolkodva az ember maga is birtokolja a világ törvényeit, tehát magunkat megismerve az egészet ismerjük meg, legalábbis annyit belőle, amennyit egy élet alatt lehetséges. Ehhez fogtam tehát: megpróbáltam filterré válni, hogy ami a vásznamra kerül, az e lecsepegtetett eesszenciává váljék. Ehhez teljes mértékben átadtam magam a hozzám tartozó érzéseknek, érzelmeknek, érzékelésnek.
